Ugrás a tartalomra

A 2020-as OBB 2. fordulójának tanulságai

Komoly szakmai vitákat kiváltó és országos tanulságokkal bíró 2. feladat.

A forduló lezárását követően 5 naptári nap állt a versenyzők rendelkezésére a kérdések, az esetleges problémák és panaszok – e-mailen történő – benyújtására.

Ez a forduló is nehéznek bizonyult, amit az is bizonyított, hogy a beérkezett észrevételek száma a második fordulót követően meglehetősen magas volt. De ez egy bajnokság, aminek lényegét egyik versenyzőnk fogalmazta meg a legpontosabban: 

nagy rajongójuk vagyok és élvezettel feszültem neki a bajnokságoknak éveken keresztül. Máig emlékszem az első fordulóra, amit beküldtem és a boldog izgatottságra, amikor megtudtam a végeredményt. Mindig éreztem azon törekvésüket, hogy a feladatok nehézségein át egyre jobbak legyünk a szakmában. Úgy gondolom, eddig Önök élen jártak és vezettek minket abban, hogy a feladatokban (éppúgy, mint az életben) figyeljünk az apró részletekre, a csavarokra, ugyanakkor sikerélményünk is legyen”.

Többek között ezért kiemelt figyelmet szenteltünk a túlóra elszámolására vonatkozó kérdéskörnek. Nem csak azért, mert 7 résztvevő is fűzött kérdést/észrevételt a feladathoz, hanem azért is, mert tapasztalataink szerint több bérszámfejtő kolléga alkalmazza helytelenül az Mt vonatkozó szabályait, ezért aztán a túlóra alapidőre járó részét és a pótlék megállapítását nem megfelelően számolják ki, illetve gyakran összevontan kezelik a kettőt (174-es osztóval). 

A beérkezett kérdéseket és szakértőink részletes, jogszabályi hivatkozásokkal alátámasztott magyarázatát a bajnokság weboldalán olvashatja el. Kattintson ide a magyarázatokért, de vigyázat, hosszú és kimerítő tartalom következik :-)

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100