Ugrás a tartalomra

Az év végi szavazás eredménye

Partnereink szavaztak a NEXON 3 millió forintnyi adományáról

NEXON támogatás

A NEXON hagyománya szerint decemberben arra kértük ügyfeleinket, partnereinket, hogy legyenek részesei az ajándékozás örömének és segítsenek eldönteni, hogy négy társadalmi szervezet között hogyan osszuk el a karácsonyi ajándékozásra szánt 3 millió forintot

A szavazást január 7-én lezártuk és örömmel adjuk hírül a több mint 1200 szavazat eredményét.

 

Az alapítványok támogatott programjáról bővebben:

 

Autizmus Alapítvány

Az Autizmus Alapítvány Általános Iskolájának és Nappali Intézményének tornaszobája szabadidős és sportolási lehetőséget nyújt a mindennapi ellátásban résztvevő autizmussal élő kisgyermekek és felnőttek számára. A rendszeres sportolásnak hatalmas szerepe van az egészségmegőrzésben, a stressz-csökkentésben és a szabadidő hasznos eltöltésében.

Az autizmus spektrumán érintett gyermekek és felnőttek számára különösen fontosak a vonzó, könnyen használható, vizuális támpontokat is nyújtó eszközök, ezért ebben az évben szeretnénk a szenzomotoros fejlődést támogató eszközöket beszerezni. Szintén vágyunk kondi gépekre, mert tapasztalatunk szerint a fiatalok szívesen sportolnak azok segítségével.

 

Magyar Élelmiszerbank Egyesület

Az Élelmiszerbank 2018-ban közel 10.000 tonna élelmiszerfelesleg megmentésével 300 000 nélkülöző élelmezését segítette.
Az élelmiszerek mentéséhez elengedhetetlen az Élelmiszerbank XVII. kerületi raktárának működtetése, fenntartása, aminek éves költsége közel 30 millió Ft. Ebből az összegből a sürgős javítások költsége 1,5-2 millió Ft, ezeket a munkákat még 2019 év elején el kell végeznünk (beázások, korszerűsítés, hűtőkarbantartás stb.).
Támogatásuk segíti az Élelmiszerbankot abban, hogy raktárunkat 2019-ben is üzemeltetni tudjuk és a nélkülözők ellátása folyamatos lehessen.

 

Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország egyik legjelentősebb, a cukorbetegség terjedése ellen küzdő, nonprofit szervezete. A Magyarországon élő mintegy 4000 cukorbeteg gyermek az életben maradásához napi többszöri inzulin injekcióra szorul. A rendszeres vércukorszint-mérés, inzulinbeadás, a szénhidrátszegény diéta betartása számukra és környezetük számára életre szóló kihívás.

Sajnos sok helyen a diabétesszel élő gyerekeket nem veszik fel a bölcsődébe, óvodába, mert a nevelők félnek a gondozással járó felelősségtől. Az Alapítvány Belevalók képzési programja segítséget nyújt a pedagógusok informálásában, hogy nyitottan és felkészültebben fogadják a cukorbeteg gyermekeket. 2013 óta 3143 pedagógus vett részt a képzésen, a program folytatását, további helyszínekre eljutását a partnerek támogatása teszi lehetővé.

 

Szent István Király Zenei Alapítvány

Felmérések szerint a fiatalok 1%-a jár komolyzenei hangversenyre. A komolyzenével való ismerkedés pedig nem csak zenei, hanem emberi, nevelési kérdés is. A Pastorale sorozat célja, a gyermekek és fiatalok művészeti nevelésének elősegítése, a jövő koncertlátogató közönségének kinevelése.

A sorozatot 2019 tavaszán négy előadással rendezzük meg. Zene és tánc Amerikából, „A bűvös szekrény” c. vígopera, hegedűművészek bemutatkozója, illetve a Táncművészeti Egyetem néptáncosai ígérnek rendkívül színes programot a gyerekeknek.

 

 

 

 

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100