Ugrás a tartalomra

Csokorba szedtük, magunk is meglepődtünk

A CSR Tudatossági Hét alkalmából szép nagy csokor kerekedett a CSR tevékenységeinkből. Fényképes összefoglaló

A Svéd Kereskedelmi Kamara felhívására június 28-a és július 4-e között a NEXON is részt vett az első magyar CSR Tudatossági Hét virtuális rendezvényen. Ccélja, hogy felhívja a figyelmet a céges társadalmi felelősségvállalás fontosságára, és hogy a vállalatok megoszthassák CSR-kampányaik tapasztalatait, és inspirálják egymást a társadalmilag tudatos működésre.

Saját magunk számára is inspiráló volt egy csokorba összeszedve látni, hogy milyen gazdag a CSR tevékenysünk palettája, mennyi mindent teszünk munkatársainkért, környezetünkért és a tágabb értelemben vett érintetteinkért. 

A 26. héten Facebook és LinkedIn oldalainkon napi 2-3 fényképes posztban mutattuk be a NEXON tevékenységét, ezeket foglaljuk most össze weboldalunk látogatóinak.

 

Országos Bérügyvieli Bajnokság

A NEXON kezdeményezésére, a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal támogatásával 2013-ban szerveztük meg az első Országos Bérügyviteli Bajnokságot. Idén már kilencedik alkalommal szólítottuk versenybe a bérügyvitel szakembereit!

Piacvezető HR- szoftverfejlesztő- és szolgáltatóként számunkra ez a szakma önmagáért fontos, amiért érdemben is szeretnénk tenni! Célunk a bérügyvitel láthatatlan hőseinek megtalálása és széles közvélemény előtt nyilvánvalóvá tétele, hogy lelkiismeretes és szakszerű bérügyviteli munkájuk nélkül nincs sikeres vállalat és intézmény.

Tudjon meg többet a kezdeményezésről 

CSR-hét OBB

 

Zöld munkahely

A NEXON új székháza a LEED Gold minősítési kategória szempontjait figyelembe véve épült. A LEED az egyik legszéleskörűbb és legelterjedtebb zöldépület minősítési rendszer. Az értékelésben figyelembe veszik a környezettudatos vízhasználatot, az energiafelhasználást, az építéshez használt anyagokat, a levegőztetést, a szelektív hulladékgazdálkodást, és a beltéri környezet minőségét. Épületünket már a tervezés fázisától kezdve ebben a szellemben álmodtuk meg.

A zöld szemléletmód jegyében az irodaház környezetében közel 480 négyzetméternyi zöld terület és közel 500 cserje, virág és 15 fa kapott helyet.

A vállalatnál elektromos autó is beszerzésre került, így a garázsban lehetőség van elektromos autók töltésére is.

CSR-hét zöld munkahely

CSR-hét zöld munkahely

 

Munkatársaink

Megalakulásunk óta fontos értéknek tartjuk munkatársainkat. Társadalmi felelősségvállalási programunk része, hogy figyelmet fordítunk a csapat- és közösségépítésre. Évente két nagy rendezvényt tartunk: a Családi Napot és az Évzáró Partit.

Legkiválóbb munkatársaink az Évzáró alkalmával formális elismerésben is részesülnek.

Az „Oroszlánkarom” díjat  az adott év új belépői közül a legígéretesebb tehetség kapja; az „Év embere” díjat az adott évben felmutatott teljesítmény alapján ítéljük oda; a „Gyémántdíjban”  pedig a vállalatunknál legalább 10 éve dolgozó, a cég fejlődéséhez komoly hozzáadott értéket nyújtó munkatárs részesül. A jelöléseket a vezetők és az eddigi díjazottak állítják össze.
Az Évzáró Partin a 10 és 20 éves jubileumukat ünneplő munkatársainkat is felköszöntjük.

Nagyon sajnáljuk, hogy a vírushelyzet miatt a Családi Napot már második éve nem tudjuk megszervezni. A 2021-es évzáróban még reménykedünk...

CSR-hét rendezvények

CSR-hét rendezvények - évzáró

 

Tudjuk, hogy nyaranta kihívást jelent a szülők számára gyermekeik elhelyezése, a megfelelő táborok kiválasztása, a biztonságos környezet és tartalmas programok biztosítása.

Ugyan a táboroztatás szervezésében munkáltatóként nem tudunk részt venni, de szeretnénk segítséget nyújtani azoknak a szülőknek, akik iskolás korú gyermekeikkel érintettek a szünidő alatti programok biztosításában. Ezért idén támogatjuk a 6-16 év közötti gyermekek szüleit gyermekenként egyszeri összeg SZÉP kártyára való utalásával, melyet a SZÉP kártyáról rugalmasan használhatnak fel a szülők a gyermek korosztályának igényeire szabva. Ezzel (is) kívánunk szép nyarat a gyermeket nevelő munkatársainknak

CSR-hét munkatársaink

 

Fejlesztéseink

Sokszor hallani, hogy egy alapvetően irodai tevékenységet végző vállalatnál a környezetvédelem nem fontos, hiszen nem termelődik nagy mennyiségű veszélyes hulladék, nincsenek légszennyező, vagy jelentős szennyvízkibocsátás. Mi nem így gondoljuk! Mindenkinek a saját környezetében kell megragadnia azokat a lehetőségeket, ahol akár kicsit is tenni tud az energia- és víztakarékosság, a hulladék keletkezésének csökkenése vagy akár egyszerűen csak a tudatformálás területén. 

E-HR megoldásainkkal csökkentjük a papírfelhasználást. A papíralapú bérjegyzéket cégünknél már sok éve saját fejlesztésű elektronikus munkabérjegyzékre váltottuk. Ügyfeleink körében is evangelizáljuk az elektronikus munkabérjegyzék bevezetését, mely nagy sikerrel zajlik! 

CSR-hét elektronikus bérjegyzék

 

Bármikor, bárhonnan; könnyen, gyorsan igényelhetünk Home Office-t saját fejlesztésű e-HR megoldásunkkal: a NEXON_PORT önkiszolgáló HR-rendszerrel és NEXON_PORT+ mobilappal

Élményt adunk és korszerű megoldásainkkal a munkavállóink elkötelezettségét is növeljük. Nézze meg videónkat:

 

 

Társadalmi szervezetek - felsőoktatás 

Nemrég újabb mérföldkőhöz érkezett Budapesti Gazdasági Egyetem és a NEXON együttműködése: NEXON Mesterséges Intelligencia Ösztöndíjat alapítottak a BGE Pénzügyi és Számviteli Karán (PSZK) alapképzésen és mesterképzésen tanulmányokat folytató hallgatók számára!

A támogatás célja a hallgatók tudományos kutatómunkájának ösztönzése és a tehetségek támogatása a TDK keretein belül.

CSR-hét BGE Mesterséges Intelligencia TDK ösztöndíj

 

Társadalmi szervezetek - fogyatékkal élők

A Lámpás 92-vel kialakított program egyedisége, hogy nem egy egyszeri, vagy alkalmankénti támogatásról van szó, hanem egy 2018 májusa óta tartó, folyamatos kapcsolatról. A program több területen is átszövi az Alapítvány és a NEXON működését, életét. Ezen kívül ebben a programban nem csak anyagi és eszköztámogatás valósul meg, hanem társadalmi, emberi kapcsolatok születnek

A NEXON székház adott otthont a Lámpás 92 Alapítvány “NEXON MŰVÉSZ REGGELI - Fogyatékkal élő művészek festményei” című kiállításuknak, amit a munkatársak és a művészek részvételével ünnepélyes megnyitóval indítottunk. A nagy érdeklődés miatt újabb tárlat indult “SZÍVVEL LÉLEKKEL”címmel, majd fogyatékkel élő barátainkkal közös forrócsokizást rendeztünk a NEXON-teraszon!

A kezdetektől részt vettünk a L’UMINA lámpacsalád tervezésében, piacra vitelében. Ennek eredménye az idei 2021- L’UMINA Premier.

CSR-hét Lámpás 92 Alapítvány

CSR-hét Lámpás 92 Alapítvány

 

 

Társadalmi szervezetek - sport utánpótlás

CSR támogatási tevékenységünk négy fő területe a zenekultúra, az egészségügy, az oktatás és sportutánpótlás.

2004 óta szponzoráljuk a Nexon Dunakeszi Teniszklubot, mely a hazai és a nemzetközi utánpótlás nevelés és a helyi sportélet szereplője immáron 30 éve. A klub, a pályák az oktatók által végzett mindennapi munka eredményeként mára a nemzetközi és a hazai gyermek teniszélet térképén fontos helyet foglal el.

Örömmel látjuk, hogy a magyar tenisz utánpótlás jelen van Európa tenisz térképén, a sportág kedvelőinek családja és későbbiekben az ő gyermekeik is állandó sportolási környezetet találnak Dunakeszin!”

CSR-hét Dunakeszi Teniszklub

 

Társadalmi szervezetek

Minden év végén több ezer ügyfelünk bevonásával támogatunk négy, számunkra is kiemelten fontos ügyet: a karácsonyi ajándékokra szánt összeget munkatársaink és ügyfeleink szavazatai alapján négy alapítványnak utaljuk át.

CSR-hét - alapítványok

 

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100