Évindítás az IT szemszögéből: szezonális kapacitásigény, emelt óraszámú ügyelet, elektronikus aláírás, adatbiztonság. Interjú Hopka László IT-szolgáltatási igazgatóval

Hopka László NEXON IT-szolgáltatások igazgató  Ha megkérdeznénk a HR- vagy a bérszámfejtés területén dolgozó szakembereket, hogy számukra melyik az év legnehezebb hónapja, biztos, hogy egybehangzóan a januárt neveznék meg.

Ha csak a két legnagyobb feladatra gondolunk - a munkáltatóknak ki kell adni az előző évi jövedelem- és járulékigazolásokat, nyilatkoztatni kell a munkavállalókat a cafeteria-választásukról -, érthető, hogy nagyobb létszámú vállalatnál mennyi munkát igényel, hogy a január végi határidőre minden meglegyen.

Lehet, hogy elcsépeltnek tűnik az a kijelentés, hogy a HR az év eleji feladatait nem tudná ellátni profi informatikai támogatás nélkül. De nézzünk egy kicsit a kulisszák mögé, hogy mi zajlik a háttérben, mi szükséges ahhoz, hogy a rendszer működjön. Hopka Lászlóval a NEXON IT-szolgáltatási igazgatójával beszélgetünk.

 

Mit jelentett az IT számára az idei január?

Az idei január sokkal erősebb volt, mint az eddigi években. Ez annak köszönhető, hogy a járványügyi korlátozások számos olyan digitalizációs beruházást előre hoztak, amelyeket már évek óta halogattak a vállalatok. A távolságtartás igénye, a home office-ban történő munkavégzés miatt kimagasló számban vezették be ügyfeleink a NEXON_PORT vezetői és dolgozói önkiszolgáló rendszert és ennek mobil változatát.
A bevezetés és üzemeltetés során ránk is komoly feladat hárul különösen annál a több száz cégnél, amelyek SaaS szolgáltatás keretében használják a NEXON megoldását.

 

Hogyan készültek fel a megnövekedett kapacitásigényre?

A szezonális igények kielégítésére kétszer akkora szerverparkot bocsátottunk rendelkezésre, mint az eddigi években, ráadásul egy tavalyi fejlesztésnek köszönhetően maximálisan ki tudjuk használni az erőforrásokat. A rendszereink működését, terhelését folyamatosan monitorozzuk és ha szükséges azonnal beavatkozunk. A januári adatok azt mutatják, hogy a rendszer ebben az évben is jól vizsgázott. A NEXON szerverei egyébként egy külső szolgáltató adatközpontjában üzemelnek, ahol a magas rendelkezésre állás minden feltétele biztosított. Ez a háttér jóval biztonságosabb szolgáltatást tud nyújtani, mintha akár mi magunk, akár az ügyfeleink saját adatközpontot üzemeltetnének.

Emellett a NEXON-szoftverek zavartalan üzemeltetése mögött egy stabil, harcedzett csapat áll, akik januárban hétvégi és emelt óraszámú ügyelettel támogatták partnereinket.

Idén ugrásszerűen (ötvenezer fővel!) megnőtt az elektronikus aláírást bevezető ügyfeleink száma is. Ennek a megoldásnak az az óriási előnye, hogy a munkáltatónak nem kell kinyomtatni, aláírni és a munkavállalók számára kézbesíteni az év eleji igazolásokat. A NEXON_PORT felületére már a gyorsan, egyszerűen, digitálisan aláírt nyomtatványok kerülnek feltöltésre. Elmondhatom, hogy nem csak ügyfeleink használták örömmel ezt a megoldásunkat, hanem saját outsourcing szolgáltatást végző kollégáink is.
A digitális aláírás sikeréhez elengedhetetlen volt a területek közötti hatékony együttműködés és az, hogy partnerünk, a Netlock is kiemelt figyelemmel és technológiai fejlesztésekkel készült a januári időszakra.

 

Sokat lehet olvasni arról, hogy a digitalizáció térnyerése megsokszorozta a hekkertámadásokat. Milyen óvintézkedéseket hozott a NEXON?

IT-biztonsági intézkedéseinket folyamatosan felülvizsgáljuk és keressük azokat a területeket, ahol esetleg még jobban erősítenünk kell, hiszen a járványhelyzet újabb kihívásokat és kockázatokat is magával hozott, valóban megnövekedett a rosszindulatú próbálkozások száma. A NEXON_PORT önkiszolgáló rendszerünkbe történő bejelentkezéshez kialakítottuk a kétfaktoros ellenőrzést, amit SaaS szolgáltatásunkat használó ügyfeleinknél már tavaly év végén be is vezettünk. Az IT biztonság elismert szereplőivel együttműködve több fejlesztést is végrehajtottunk, például a kártékony tevékenységek monitorozásának és szűrésének a terén. Azonban tudjuk, hogy az IT-biztonság nem csak a megfelelő eszközökről és folyamatokról szól, ezért ebben az évben is kiemelt figyelmet kap munkatársaink IT-biztonsági tudatosságának fejlesztése is.

Januárban az egyik legfontosabb cél az volt, hogy a megnövekedett számú feladat mellett is minden ügyfelünk és munkatársunk zökkenőmentesen és időben el tudja végezni a munkáját. Ez a hajó révbe ért, de már indul a következő járat, amelynek célja az erre az évre tervezett fejlesztéseink megvalósítása. Remélem ezek eredményeit is hasonlóan pozitívan értékelik majd Ügyfeleink.