Ugrás a tartalomra

Lezajlott a 2021-es OBB utolsó fordulója

Fényképes beszámoló a mindent eldöntő, 5. fordulóról

A IX. ORSZÁGOS BÉRÜGYVITELI BAJNOKSÁGON az első négy online fordulóban az 50 legjobb eredményt elérő versenyző jogosult az ötödik – jelenléti – fordulóban való részvételre.
Sajnos a pandémia okán többen lemondták részvételüket, de így is 36 versenyző ült le a monitorok mögé, köztük néhány az előző OBB-k dobogós helyezettjei közül is. A távolmaradók részéről több kezdeményezést kaptunk arra vonatkozóan, hogy legyen lehetőség online formában is részt venni az utolsó fordulóban. A felvetést nagyon életszerűnek tartottuk, de informatikai és szervezési okok miatt nem tudtuk egyszerre mindkét részvételi módot biztosítani. A jelenléti forma mellett tettük le a voksot, s így tudtuk egyenlő (fair) feltételeket biztosítani az ott megjelent versenyzőknek.

Helyszín

A jelenléti forduló november 12-én (pénteken) 13:30 órakor kezdődött, amelynek a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kara adott otthont. Mindvégig ügyeltünk a BGE által kihirdetett egészségügyi – elsősorban a maszk használatára irányuló – szabályok fokozott betartására. 

Ezúton is szeretnénk megköszönni. hogy az előkészületek során és a forduló napján is alapos és körültekintő támogatást kaptunk a Kar vezetésétől és munkatársaitól!

OBB_2021 5. forduló    OBB_2021 5. forduló

Feladatok

A feladatokat – a korábbi fordulókkal azonos módon – a NEXON e-learning rendszerében érhették el a résztvevők és a megoldást is a rendszerben kellett rögzíteni és leadni. A megoldásra 180 perc állt rendelkezésre. A két informatikai teremben versenyfelügyelői minőségben a NEXON munkatársai működtek közre és ügyeltek a kihirdetett szabályok betartására.

Eredmények

A forduló rendben, tartalmi és technikai problémák nélkül lezajlott, a többség már fél órával a befejezés előtt rögzítette és leadta a megoldásokat. A megszerezhető 100 pontból magas értékeket értek el a résztvevők, amely átlagban megfelelnek (de inkább jobbak), mint a korábbi években kialakult eredmények.
A végeredménybe az előző fordulókban elért pontszámok nem számítanak bele, vagyis az ötödik forduló feladatainak megoldása során nyújtott teljesítmény határozza meg a bajnokság résztvevőinek végső sorrendjét.

OBB_2021 5. forduló    OBB_2021 5. forduló

Reklamáció és panaszkezelés

Az írásba foglalt tisztázó kérdések, illetve panaszok benyújtásának határidejét november 14-e (vasárnap) éjfélben jelöltük meg. Öt észrevételt kaptunk, amelyből egy technikai jellegű. A felvetésekkel/észrevételekkel kapcsolatos álláspontunkat – az érintett szakértők bevonásával – november 18-ig alakítjuk ki. Ezt követően lehet a helyezettek sorrendjét megállapítani.

A feladatok nyilvánossága

Mivel az OBB nem csak egy bajnokság, hanem tudásbázis, tanulási fórum is egyben, ezért az ötödik forduló feladatait a helyes megfejtésekkel együtt hamarosan közzétesszük az obb.hu weboldalon, valamint a NEXON közösségi média felületein.

Ünnepélyes eredményhirdetés

Az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadást 2021. november 26-án 13 órakor tervezzük megtartani a NEXON Konferenciatermében. Az eseményre szóló MEGHÍVÓT legkésőbb 2021. november 19-én 16 óráig szándékozzuk – elektronikus formában – kiküldeni a legtöbb pontszámot elérő tíz versenyzőnek.
A nyertesekről, illetve a díjátadóról összefoglalót teszünk majd közzé az obb.hu weboldalon, valamint a NEXON közösségi média felületein.

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100