Ugrás a tartalomra

OBB kérdőíves felmérés eredményei 2022

A IX. Országos Bérügyviteli Bajnokság versenyzői körében kérdőíves kutatás folytattunk, összefoglaljuk az eredményeket. Már lehet jelentkezni az idei bajnokságra!

A NEXON társadalmi felelősségvállalási céllal indította útjára 2013-ban az Országos Bérügyviteli Bajnokságot, a bérszámfejtés szakértőinek talán egyetlen megmérettetését, amelyet a kezdetektől támogat a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

2022. januárjában a IX. OBB versenyzői körében kérdőíves kutatás folytattunk, hogy egyrészt mélyebben megismerjük a résztvevők elégedettségét, másrészt véleményük alapján finomítsunk a bajnokság lebonyolításán. Mivel a VIII. OBB-t követően is készítettünk hasonló kutatást, ezért a mostani eredmények lehetőséget teremtettek az összehasonlításra is.

 

Összefoglaljuk az eredményeket, ami 137 válaszadó online kitöltésű kérdőívének feldolgozásából született.

 

1. Korosabb lett az OBB mezőnye

A IX. OBB a 45-54 évesek között volt a legnépszerűbb, arányuk 10%-kal nőtt 2020-hoz képest és a szakma fiatalabb képviselői kisebb mértékben reprezentálták magukat.

Kutatás - Országos Bérügyviteli Bajnokság

 

2. Iskolai végzettség

A válaszok – a tavalyihoz hasonlóan – jól mutatják, hogy a bérügyviteli szakma ellátásához egyre komplexebb tudásra van szükség és többnyire nem elegendő a felsőfokú kvalifikáció, kell speciális szakismeret is. A válaszadók több mint 50%-a rendelkezik felsőfokú végzettséggel.

Kutatás - Országos Bérügyviteli Bajnokság

 

3. Motiváció

A legtöbben a szakmai fejlődést, a szakmai megmérettetést, a jogszabályok változásának követését és a versenyszellemet tartják az OBB legfőbb ösztönző tényezőjének.

 

4. Az ötödik, mindent eldöntő forduló formája

Az online formát preferálók aránya 2021-ben megerősödött, mivel már a megkérdezettek 60,3%-a nyilatkozott úgy, hogy az 5. forduló is online formában legyen.

A versenyt szervező NEXON, viszont továbbra is egyetért az egyik interjúalany álláspontjával, hogy: „Jó lenne, ha mindenki a saját tudásával oldaná meg a feladatot, de ez online nem lehetséges”.
Úgy véljük, hogy az online formában sérül a verseny egyik lényeges alapelve, hogy minden résztvevő azonos környezeti kondíciók közepette oldja meg a helyezéseket is eldöntő 5. forduló feladatait. Éppen ezért a NEXON továbbra is bizakodik, hogy a jövőben is lesz mód az BGE-n megtartani a minden résztvevő számára azonos feltételeket biztosító ötödik fordulót, jelenléti formában.

 

5. Fordulókat követő összefoglalók

Az OBB honlapján közzétett összefoglalókkal a megkérdezettek 46,3%-a elégedett és 40,4%-a pedig nagyon meg van vele elégedve.

Kutatás - Országos Bérügyviteli Bajnokság

 

6. Bérügyviteli Klub

A IX. OBB során azzal az újítással éltünk, hogy a fordulókat követően Bérügyviteli Klub néven online konzultációs fórumot szerveztünk.
A válaszok egyértelműen (94%) arra utalnak, hogy a versenyzők igénylik a véleménycsere ilyesfajta fórumát.

 

7. Feladatmegoldás időigénye

A feladatokkal kapcsolatban a válaszadók 25,8%-a úgy nyilatkozott, hogy fordulónként 2-3 órát fordítanak a feladatok megoldására, míg 35,9%-a 4-5 órában jelölte meg ezt az időtartamot.

Kutatás - Országos Bérügyviteli Bajnokság

 

8. Feladatok nehézségi foka

A megkérdezettek 50,4%-a nyilatkozott úgy, hogy a feladatok nehezek voltak.
Kértük a feladatkészítőket, hogy lehetőség szerint a feladatok nehézségi fokát csak lépésről-lépésre, fordulóról-fordulóra növeljék, hogy ne menjen el rögtön az első forduló után a versenyzők kedve a részvételtől.

Kutatás - Országos Bérügyviteli Bajnokság

 

9. Feladatok tartalma

A válaszolók között továbbra is egyetértés van abban, hogy a feladatok tartalma összességében rendben van (33,6% szerint „kiváló”, 48,9% szerint pedig „nagyon jó”).
Viszont folyamatos igény mutatkozik arra, hogy elsősorban a „valós életben előforduló, több gyakorlati feladat” kerüljön ki a feladatkészítők kezéből és visszatükröződjenek a bérügyvitel világát érő új trendek és kihívások. Igyekszünk a 2022-es, jubileumi bajnokság feladataiban ezt szem előtt tartani.

Kutatás - Országos Bérügyviteli Bajnokság

 

10. Részvétel reputációja
Az interjúalanyok válaszaiból az derül ki, hogy a résztvevők elsősorban munkatársaik körében teszik ismerté az OBB-n való részvételüket, munkaadójuk tájékoztatását már kevésbé szeretik megtenni (53,7% nem tájékoztatta).
Az OBB növekvő reputációjára utal viszont, hogy a válaszok 54,6%-a szerint a bajnokságon való részvétel – az elért eredménytől függetlenül – elismerést váltott ki a munkahelyen (2020-ban még csak a résztvevők 38,9%-a nyilatkozott így).

 

Jelentkezzen már most a bérszámfejtés egyetlen hazai versenyére, a jubileumi, X. Országos Bérügyviteli Bajnokságra! Részletek és jelentkezés

 

És végül biztatásul, megosztjuk egyik lelkes versenyzőnk „fohászát”:

FOHÁSZ

„Jaj, már csak hármat kell aludni. Három hónapot. Ahh, végre április. Mindjárt itt a 15. És igen.
Megnyílik … azt a betyárját … már megint mi ez?? Ez brutálisan nehéz! … Mi lesz itt, ha már az első ilyen kemény? … Na, de csináljuk. Csak minden nap egy kicsit és nyugiiii, fog ez menni!! Csak semmi pánik!!
Neeem fog menni!!! Magasságos pulykanyak, nem tartok sehol, nem tudok semmit!!! Melyik feladatot nem néztem még meg rendesen?? És lassan éjfél!!!???”

 

 

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100