Ugrás a tartalomra

Oldjuk meg közösen! Jogesetek HR-eseknek

Tudjon meg többet a munkaviszonyt érintő szabályokról!

 

Idén áprilisban indul a NEXON Akadémia 4 alkalmas, elsősorban HR-eseknek szóló előadássorozata! Résztvevőink szakértők útmutatásával járják be a munkaviszony leglényegesebb területeit, felfrissítve jogszabályi ismereteiket a törvény szövegének és elemzésének ismételt meghallgatása nélkül. Sorozatunkkal újszerű képzési formát kívánunk meghonosítani, ahol a kurzus középpontjában nemcsak a rendszerezett ismeretek átadása áll, hanem segítséget is nyújtanak előadóink a felmerült jogalkalmazási kérdések megoldásában, lehetőséget biztosítva résztvevőink kérdéseinek konzultatív megvitatására.

Váltson bérletet kedvezménnyel!

Szakértőink az egyes területek szabályait kizárólag konkrét esetek feldolgozásán keresztül, példaértékű jogesetek szemléltetésével adják át. Így hallgatóink valódi, mindennapi esetek bemutatásán át szerezhetnek jártasságot a számukra releváns területeken. A gyakorlati példákon keresztül nem csak a jogszabályokat, de a mögöttük rejlő előírások lényegét is megismerik!

Meghívott előadóink és feldolgozott témáik:

Amennyiben most jelentkezik sorozatunkra, akkor a 4 alkalomra szóló bérlet ára (114.000 Ft + áfa/fő helyett) 95.000 Ft + áfa/fő.

Előadásaink magyar nyelvűek, tolmácsot a rendezvényekre nem áll módunkban biztosítani!

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100