Ugrás a tartalomra

Szent István Király Zenei Alapítvány

A Pastorale családi hangversenysorozat részben megvalósulhatott

Több mint 10 éves hagyomány, hogy a NEXON év végi, összesen 3 millió forintos adományának elosztásáról partnereink szavazata dönt.  A 2020-as szavazás előtt egy sorozatban mutatjuk be, hogy mire költötték a szervezetek a tavalyi összeget.

 

Szent István Király Zenei Alapítvány

A Szent István Király Zenei Alapítvány a partnereink által tavaly megszavazott 300.000,- Ft adománnyal a Zuglói Filharmónia 2020-as Pastorale családi sorozatának megvalósítását támogatta. A COVID-járvány miatt a meghirdetett négy programból sajnos csak kettőt tudtak színpadra vinni.

Januárban Kovács János karmester kalauzolta el a közönséget Berlioz világába, februárban pedig két csodálatos énekesnő, Kertesi Ingrid és Subedi Anna, azaz mesternő és tanítványa hozták el a zeneirodalom gyöngyszemeit különböző korszakokból, Ménesi Gergely vezényletével. Természetesen nem hiányozhattak a látványos táncbetétek sem, melyeket a Magyar Táncművészeti Egyetem tehetséges hallgatói mutattak be a Vigadó színpadán.

Pastorale családi hangversenysorozat

 

Pastorale családi hangversenysorozat

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100