A Budapest Business Journal rangsora szerint bérszámfejtésben a legmagasabb árbevételt a NEXON érte el. Interjú Ocskay Szilárddal

Ocskay Szilárd  Milyen 2020-as évet zártak pénzügyileg?

Bevételeinket 9 százalékkal tudtuk növelni, így meghaladta az 5 milliárd forintot. Adózott eredményünk még ennél is jobban emelkedett, vagyis továbbra is növekedési pályán vagyunk. Közel 3000 vállalat használja megoldásainkat, 1 millió ember bérszámfejtése készül szoftvereinkkel. Ezért a 2020-as év legnagyobb sikerének azt tartjuk, hogy minden tevékenységünket megbízhatóan és folyamatosan biztosítottuk a rendkívüli helyzetben is.
Az egyik legkézzelfoghatóbb eredmény, hogy az az 500 cég 70 ezer munkavállalója, akinek outsourcing szolgáltatás keretében közvetlenül a NEXON számfejti a bérét, a legnagyobb felfordulás közepette is időben megkapta a fizetését.

Milyen szegmensek/üzletágak mentek jobban, melyekben volt hullámvölgy?

Ügyfélállományunk szerencsére hagyományosan igen stabil. A járványhelyzet ezen felül felgyorsította a digitalizációt, így olyan partnereink is bevezették önkiszolgáló HR-rendszerünket, sőt még annak mobilalkalmazását is, akik eddig halogatták a döntést. Ennek köszönhetően az applikációt használók köre 2020 folyamán 60%-al emelkedett.

Miben változtak a megbízók igényei?

A #maradjotthon és a #tartstávolságot igénye felértékelte az önkiszolgálás, a papírmentesség és a digitális belső kommunikáció lehetőségét, valamint az otthoni munkavégzést támogató megoldásainkat. Ilyen a mobil eszközökről is elérhető dolgozói önkiszolgáló HR-programunk.

Egy másik terület, ahol szintén jelentős előrelépés történt, az IT-biztonság. A kétfaktoros azonosítás régóta beépített funkciója a rendszereinknek, de eddig viszonylag kevés ügyfél élt vele. Az általánossá vált home office miatt azonban a biztonságra nagyobb gondot kellett fordítani, így az önkiszolgáló rendszerünk használatánál kétfaktoros azonosítást vezettünk be.  

A dolgozói önkiszolgáló rendszer előnyeit outsource-ügyfeleink is használhatják a NEXON üzemeltetésében, SaaS szolgáltatás keretében. A tavalyi év folyamán gyakorlatilag valamennyi outsource ügyfelünk áttért az elektronikus munkabérjegyzékre, már nem borítékolunk és postázunk, hanem az önkiszolgáló felületükre töltjük fel a digitális munkabér-jegyzéket.

Az idei évváltás áttörést hozott az elektronikus aláírás terén is: januárban több mint harmincötezer M30 és járulékigazolást tudtunk a papír alapú átadás helyett elektronikusan a PORT felületén publikálni digitális aláírással ellátva. Mondanom sem kell, hogy ez mennyivel gyorsabb, egyszerűbb és papírkímélő megoldás.

Az elmúlt év bebizonyította az outsource-szolgáltatásunknál használt kommunikációs portál a NEXONline előnyét is. Ez a korszerű, áttekinthető és adatbiztonsági szempontból is optimalizált felület az írásos kommunikáció elsődleges csatornája cégünk és a megbízó ügyintézői között. Ezzel gyors, pontos és transzparens szolgáltatást nyújtunk ügyfeleinknek.
Itt történik a havi számfejtési ciklusok információinak begyűjtése, egyeztetése, a számfejtési eredmények közlése, egyedi ügyek indítása és követése is. A portálon követhetik megbízóink, hogy pontosan mit végzünk, milyen határidővel és természetesen milyen minőségben.

Milyen terveik vannak erre az évre?

Stratégiai HR-megoldásainkkal lépünk piacra idén, amelyek a munkavállalókkal kapcsolatos adatok azonnali lekérdezését, elemzését és a gyors döntések alátámasztását teszik lehetővé. Sokan és sokat beszéltek már a HR üzleti partnerré válásáról, mi most ehhez kínálunk eszközöket.

A NEXON\analytics a járvány idején (is) kulcsfontosságú HR-tervezést emeli új szintre. A megoldás egy közös adattárházba gyűjti össze mindazon adatokat, amelyeket az adott vállalatnál cégünk rendszerei kezelnek - bér, HR, beosztástervezés, munkaidő-nyilvántartás stb, majd ezeket egy analitikai eszközzel lehet elemezni, illetve az előre összeállított kimutatások dashboard formájában akár minden reggel a vezető asztalán lehetnek.

Ugyancsak a járvány és a távmunka világított rá, mennyire fontosak a szabályozott és digitalizált munkafolyamatok. A NEXON workflow megoldása előre definiált, gyakori folyamatokat tartalmaz - például beléptetés-kiléptetés, beosztástervezés, de természetesen bármilyen saját folyamatot is le lehet képezni benne.

Outsourcing üzletágunkban is jelentős bővítést hajtunk végre ebben az évben: május 10-én nyitottuk meg új regionális irodánkat Debrecenben.

 

Az interjú és a BBJ legnagyobb bérszámfejtéssel foglalkozó cégek 2020-as listája a HR Portálon jelent meg.