Betegszabadság vagy táppénz, megosztható-e az egyedülállók családi pótléka, kell-e orvosi igazolás, utazási költségtérítés Ukrajnába, pénzjuttatás bérként vagy béren kívül

Versenyzőink nem restek, s azonnal tollat ragadnak, ha a szakértőink által konstruált válaszok ellentétbe kerülnek saját tudáskészletükkel. Ez most is így történt.

Egyik versenyzőnek a második feladattal gyűlt meg a baja. Lássuk a kiinduló kérdést:

„Egy közkereseti társaság könyvelője tevékenységét heti 30 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyban látja el 2018. március 18-a óta. A dolgozó munkaszerződése alapján a havi alapbére 307 000 Ft. A dolgozót általános munkarendben foglalkoztatják.
Számítsuk ki a munkavállaló részére 2019. február hónapra járó, munkáltató által számfejtendő bruttó jövedelmet, az azt terhelő levonásokat, munkáltatói kötelezettségeket, és határozzuk meg a munkáltató által átutalandó nettó járandóságot!”

A feladatban – figyelembe véve a „Kiegészítő információkat” – többek között azt kérdeztük, hogy:

  • 2019. február hónapban mennyi a dolgozó ledolgozott munkanapjainak száma? (2 pont)
  • mennyi a dolgozó által 2019. február hónapban ledolgozott időre járó jövedelemének az összege? (A részösszegeket 2 tizedes pontossággal számolja!) (2 pont)
  • mennyi a dolgozó által 2019. február hónapban igénybe vett szabadság napjainak száma? (4 pont)
  • mennyi a dolgozó részére a 2019. február hónapban igénybe vett szabadság idejére járó jövedelem összege? (A részösszegeket 2 tizedes pontossággal számolja!) (2 pont)

Az észrevétellel élő versenyzőnk azt kifogásolta, hogy „nem látom a kiegészítő információknál, hogy a dolgozó adott-e le 2018-as évre gyermek után járó pótszabadság nyilatkozatot”. Kérte annak megválaszolását, hogy nyilatkozat leadása nélkül is jár-e a gyermek után járó pótszabadság?
Nos, a szakértői vélemény nagyon egyértelműen és határozottan hangzik: „Nincs szükség külön nyilatkozatra a gyermek utáni pótszabadság megállapításához, az Mt. sem ír elő ilyet. Ha a munkáltatónak tudomása van arról, hogy pótszabira jogosító gyermeke van a dolgozónak, akkor meg kell állapítania azt. A családi kedvezményre vonatkozó nyilatkozatok pedig egyértelmű információt tartalmaznak erről.”

Egyik versenyzőnk afelől érdeklődött, hogy „a feladatokban szereplő magánszemélyt terhelő közteherbe a levont szja bele tartozik-e, mert a NAV tájékoztatása alapján NEM!” Szakértőnk szerint „a munkabért terhelő személyi jövedelemadó előleg a magánszemély bruttó béréből kerül levonásra, a magánszemély ennyivel kevesebb nettó bért kap. Emiatt ezt a közterhet ténylegesen a magánszemély a bruttó béréből fizeti meg, tehát a magánszemélyt terheli”.

Volt, aki nagyon határozottan fejezte ki ellenvéleményét a 2-es feladat betegszabadságra vonatkozó megoldásával szemben. Álláspontja szerint „Abban az esetben lenne az indoklás helyes, ha a betegszabadság lejártát követően 2018. december 29-31-ig valamelyik nap munkanap lett volna, az esetben valóban táppénz járt volna 2018.12.29-től-2019. 01.04-ig. A betegszabadság lejártát követő munkanap viszont már áthúzódott 2019 évre. Évváltás miatt a 2019 évre járó betegszabadságból kell 2019.01.01-2019.01.04-ig betegszabadságot megállapítani és számfejteni. Ez a szabály már régóta így alkalmazandó, minden szakmai előadáson erre külön fel szokták hívni a figyelmet. Szakértőnk most az illetékes betegellátási osztály táppénz számfejtéssel foglalkozó vezetőjétől is állásfoglalást kért a konkrét feladatra vonatkozóan, hogy az áthúzódó keresőképtelenség idejére is betegszabadság jár-e. Azt mondta, hogy igen, ebben nincs változás, mivel 2018 december 28-át (a betegszabadság lejártát) követően már nem volt munkanap 2018-ban, ezért az ott „per nap” volt 12.29-12.31-ig, így január 01-04-ig mindenképpen betegszabadság számfejtendő.

Nos, versenyzőnk bármennyire is igyekezett körültekintően tájékozódni, szakértőink nem osztják álláspontját, még akkor sem, ha az „illetékes betegellátási osztály táppénz számfejtéssel foglalkozó vezetőjét” is citálta álláspontja kifejtése során. A korrekt és helyes választ az dönti el, hogy december 29-re jogosult volt-e táppénzre a dolgozó, vagy nem. Mivel a feladat szerinti esetben december 29-re jogosult a dolgozó táppénzre, ezért a január elejére áthúzódó betegségének idejére táppénz és nem betegszabadság jár. Tévesen indokol a versenyző, amikor december 29-31-ig tartó időszakban munkanapot vizsgál, ugyanis a táppénz naptári napokra jár, nem munkanapokra!

Idézünk a 2. feladat megoldására közzétett magyarázatból:
„Annak eldöntése, hogy január 1-jétől 4-ig jár-e betegszabadság:
2018. évre évközi belépés miatt időarányosan járó betegszabadságnapok: 15 / 365 x 289 = 11,88 kerekítve 12 munkanap
2018. decemberben a 2018. évi időarányosan járó betegszabadságát követően táppénzre szerzett jogosultságot (ld. 3. kiegészítő információ), mert a betegszabadság 12. napja 2018. december 28-a (ld. munkanap áthelyezések 2018-ban: december 15-e munkanap volt, és pihenőnap volt december 24-e és 31-e), és a következő naptári naptól, azaz 2018. december 29-i kezdettel táppénz jár részére. Ezért a 2019. január elejére áthúzódó betegsége idejére folytatólagosan táppénzre volt jogosult, erre az időszakra betegszabadság nem jár.

A válasz jogszabályi háttere: a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 46. § (2) bekezdése szerint betegszabadságra való jogosultság esetén táppénz a betegszabadság lejártát követő NAPTÁRI napra jár:
„(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a biztosított, ha részére külön törvény rendelkezése szerint betegszabadság jár, a 44. § a) és f) pontjában említett keresőképtelenség esetében táppénzre legkorábban a betegszabadságra való jogosultság lejártát követő naptól jogosult.”

Mivel a feladat szerint december 28-án a dolgozó 2018. évre járó betegszabadságra való jogosultsága lejárt, ezért december 29-re már táppénz illeti meg, kivétel ez alól két eset lehetne:
– egyik eset az, ha december 28-val nem járt volna le a dolgozó 2018. évre vonatkozó betegszabadságra való jogosultsága, amelynek alapján ha lett volna még munkanap 2018-ban, akkor arra is betegszabadságra lett volna a dolgozó jogosult
– másik eset az, ha a december 28-át követkő következő munkanapon a dolgozó már keresőképes lett volna.
A feladat szerinti esetben egyik kivétel sem áll fenn.

Megjegyzés: amikor a versenyző az illetékes betegellátási osztály táppénz számfejtéssel foglalkozó vezetőjétől kérdezte meg a konkrét feladatra vonatkozóan a választ, minden bizonnyal elkerülte a figyelmüket az, hogy a törtévi belépés miatt a dolgozó részére adott munkáltatónál nem 15 munkanap, hanem csak 12 munkanap betegszabadság jár, ezért a dolgozó 2018. évi betegszabadságra való jogosultsága december 28-án lejárt. Ezt követően a táppénz nem a következő munkanaptól, hanem a következő naptári naptól, azaz december 29-től jár a dolgozó részére.

A második feladat betegszabadságot érintő kérdéskörébe másoknak is beletört a bicskája. Versenyzőnk álláspontját hosszan és nagy körültekintéssel, jogszabályi normaelemekkel alátámasztva mutatta be. Ennek során kifejti, hogy: „Nem értek egyet azzal az állásponttal – írta versenyzőnk –, hogy 2018. december 29-i kezdettel táppénz jár a munkavállaló részére: Ebtv. 46.§
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően a biztosított, ha részére külön törvény rendelkezése szerint betegszabadság jár, a 44. § a) és f) pontjában említett keresőképtelenség esetében táppénzre legkorábban a betegszabadságra való jogosultság lejártát követő naptól jogosult”.

Táppénzre legkorábban a betegszabadságra való jogosultság lejártát követő naptól jogosult. A tv. nem azt mondja, hogy táppénzre a betegszabadságra való jogosultság lejártát követő naptól jogosult, hanem azt mondja, hogy táppénzre LEGKORÁBBAN a betegszabadságra való jogosultság lejártát követő naptól jogosult.
Az Mt. 126.§ (1) pedig rendelkezik arról, hogy naptári évenként 15 munkanap betegszabadságot kell kiadni. (A tv. sajátos nyelvezete kijelentő módban van, de ezt rendelkezésként, azaz kötelező érvényű végrehajtásként kell érteni.)

Ebből az következik, hogy amíg van kiadható betegszabadság, addig táppénzt megállapítani nem lehet, vagyis, ha van kiadható betegszabadság, akkor azt ki kell adni.

A feladat szerinti dolgozó általános munkarendben van foglalkoztatva. Betegszabadságot a beosztás szerinti, jelen esetben az általános munkarend szerinti munkanapokra kell kiadni:
december 28.: betegszabadság kiadva
december 29.: naptár szerinti pihenőnap – betegszabadság nem jöhet szóba, nem releváns, hogy van-e a munkavállalónak betegszabadsága vagy nincs
december 30.: naptár szerinti pihenőnap – betegszabadság nem jöhet szóba, nem releváns, hogy van-e a munkavállalónak betegszabadsága vagy nincs
december 31.: törvény erejénél fogva áthelyezett pihenőnap, nem munkanap (Mt. 102.§ (5) és 9/2017. (V.19.) NGM rendelet), azaz betegszabadság ezen a napon sem jöhet szóba, nem releváns, hogy van-e a munkavállalónak betegszabadsága vagy nincs.

Mivel 2018 december végén már nem volt olyan munkanap, amire azért nem tudtunk volna betegszabadságot kiadni, mert elfogyott, ezért a táppénzre való jogosultság nem következett be:
január 1.: munkaszüneti nap, Mt. 126.§ (4) és 124.§ (1) figyelembevételével nem betegszabadság, de nem is táppénz, mert van kiadható betegszabadság. (A 146. § (4) alapján a munkáltatónak van távolléti díj fizetési kötelezettsége min. 70% mértékben)
január 2-4.: munkanap, betegszabadságot ki kell adni, emiatt 2019. február hónapban már csak 3 kiadható betegszabadság napja maradt. (természetesen a többi januárban kiadott betegszabadságot is beleszámítva)

A versenyző hosszú és alapos érvelése nem hatotta meg szakértőnket, s válaszát az előző kérdés logikája szerint fogalmazta meg, azaz: „Mivel a feladat szerinti esetben december 29-re jogosult a dolgozó táppénzre, ezért a január elejére áthúzódó betegségének idejére táppénz és nem betegszabadság jár. Tévesen indokol a versenyző, amikor arra hivatkozik, hogy ha van kiadható betegszabadság, akkor azt ki kell adni, mert a feladat szerinti esetben a törtévi belépés miatt a dolgozó részére adott munkáltatónál nem 15 munkanap, hanem csak 12 munkanap betegszabadság jár, ezért a dolgozó 2018. évi betegszabadságra való jogosultsága december 28-án lejárt, nincs további kiadható betegszabadsága. December 28-át követően a táppénz nem a következő munkanaptól, hanem a következő naptári naptól, azaz december 29-től jár a dolgozó részére.
Ismételten idézhetnénk a 2. feladat megoldására közzétett magyarázatból, de az szó szerint megegyezne a fenti szakértői indoklással, ezért eltekintünk a redundanciától.

Igaz-hamis feladatok közül több versenyzőnk vitatta a 6. kérdésre adott „hivatalos” választ („Igaz”), ami így hangzott: „Az egyedülállók családi pótlékában részesülő magánszemély jogosult megosztani az őt megillető családi kedvezményt a vele közös háztartásban élő, jogosultnak nem minősülő házastársával, élettársával”.
Versenyzőnk azt kérdezte, hogy: „Aki egyedülállók családi pótlékát veszi igénybe az mért oszthatja meg az élettársával? Nem csak akkor, ha lemond az egyedülállók családi pótlékáról?”

Nos, szakértőnk továbbra is kitart az „Igaz” válasz mellett, mert az Szja tv. 29/B. § (1b) bekezdése alapján 2019. január 1-től az a magánszemély is jogosult az őt megillető családi kedvezményt megosztani a vele közös háztartásban élő, jogosultnak nem minősülő házastársával, élettársával, aki az egyedülállók családi pótlékában részesül. Azon személyre igaz ez az állítás, aki a családok támogatásáról szóló törvény 12. § (3) bekezdése alapján minősül egyedülállónak.

Volt olyan versenyzőnk, aki az Igaz-hamis feladatok 7. kérdésére adott „Hamis” választ nem fogadta el, amelyben a következő állítás szerepelt: „A személyi kedvezményt megalapozó orvosi igazolást, határozatot az adókedvezmény érvényesítésére vonatkozó írásbeli nyilatkozattal egyidejűleg be kell nyújtani a munkáltató/kifizető részére”.
Azt vetette fel, hogy: „Ha nem igazolja orvosi igazolással, hogy jár neki a személyi kedvezmény – érvelt „igaza” mellett a versenyző –, akkor egy egyszerű nyilatkozat, hogy védi meg a bérszámfejtőt? Tudomásom szerint, évente kell róla igazolás, hogy nem kerül ki ebből a körből.

A jogalkotó ebben az esetben gondolt a „bérszámfejtő” védelmére, mert: az Szja tv. 48. § (1) bekezdése alapján az adóelőleg-megállapításra kötelezett kifizető a bevételt terhelő adóelőleget a magánszemély által írásban adott nyilatkozat (adóelőleg-nyilatkozat) figyelembevételével állapítja meg. A 48. § (2) bekezdése pedig – többek között – a következő előírást tartalmazza:
(2) Az adóelőleg-nyilatkozatban a magánszemély az adott esettől függően nyilatkozik:

d) a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállásának időtartamáról azzal, hogy a végleges fogyatékos állapotról ugyanazon kifizetőnek elegendő egyszer nyilatkozni,

A (2) bekezdés értelmében tehát a súlyosan fogyatékos magánszemély az adóelőleg-nyilatkozatában nyilatkozik – az orvosi igazolás alapján – a fogyatékos állapot kezdő napjáról, fennállásának időtartamáról. Amennyiben a fogyatékos állapot végleges, úgy a fogyatékos állapotról ugyanazon kifizetőnek elegendő egyszer leadni az adóelőleg-nyilatkozatot. A súlyos fogyatékosság minősítése nem adójogi, és nem is bérszámfejtési, hanem orvos szakmai kérdés, tehát a személyi kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a súlyosan fogyatékos magánszemély rendelkezzen adóköteles jövedelemmel.

Az Igaz-hamis feladatok 8. kérdése kapcsán („Ukrán állampolgárságú, Ukrajnában állandó lakóhellyel rendelkező munkavállalója részére a hétvégi hazautazásának költsége adómentes munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésként megtéríthető”. Válasz: „Igaz”!) egyik versenyzőnk a megoldás magyarázatára volt kíváncsi, mert Ő úgy olvasta, hogy „a hazautazás adómentes költségtérítése csak az EGT tagállamok állampolgárainak jár”.

A magyarázat a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendeletben található meg, amely 2019. január 01. napjával módosításra került. A területi korlátozást tartalmazó rendelkezés – 2. § d), e) és f) pont – hatályon kívül helyezésével, illetve módosításával ezen időponttól kezdve munkába járásnak minősül az EGT tagállamain kívüli állam állampolgárságával rendelkező munkavállaló hétvégi hazautazása is, így 2019. január 01. naptól az ilyen utazáshoz a munkáltató által adott költségtérítésre is lehet alkalmazni az Szja tv. 25. § (2) bekezdését.

Igaz-hamis feladatok 14. kérdésére adott „Hamis” válasz sem tetszett mindenkinek, amelyben az alábbi állítás szerepelt: „Munkavállalói részére a 2019. január 05. napján kiutalt, 2018. december havi időarányos cafetéria pénzjuttatás összege béren kívüli juttatásnak minősül”. A kérdést megfogalmazó versenyzőnk azzal érvelt, hogy: „A pénzbeli cafetéria 2018-ban béren kívüli juttatásnak minősült. Ha ezt még 2019. január 10-e előtt kifizetik, akkor még az akkori szabály érvényes rá, egyébként is a 2018-as évre vonatkozott. Csak 2019-től minősül bérnek”.

A kérdező érvelése tetszetős, látszólag életszerű is, de nem fogadható el, mert a munkáltató 2019. január 1-jétől béren kívüli juttatásra vonatkozó kedvező közteherfizetés mellett kizárólag a SZÉP-kártya egyes alszámláira nyújthat támogatást. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezen időponttól a munkáltató béren kívüli juttatásként nem adhat a munkavállalóinak legfeljebb évi 100 000 forint összegű pénzjuttatást. Erre tekintettel a 2018. december 31-ét követően a munkáltató által a munkavállalónak nyújtott készpénzjuttatás a felek közötti jogviszonyból származó jövedelemnek minősül, így a magánszemély nem önálló tevékenységéből (munkaviszonyából) származó jövedelmeként viseli a közterheket.

Amennyiben a munkáltató a 2018. évre vonatkozó 100 ezer forint összegű pénzjuttatás arányos részét a december havi munkabérrel együtt 2019 januárjában utalja át a munkavállalóknak, arra vonatkozóan nem alkalmazhatja az Szja tv. 26. § (1) bekezdésében foglalt szabályt, mely szerint, ha a munkaviszonyból származó, előző naptári évre vonatkozó bevételt a következő év január 10-éig fizetik ki, azt az előző naptári év utolsó napján megszerzett jövedelemnek kell tekinteni. Ennek oka az, hogy a pénzjuttatás 2018-ban nem összevont alapba tartozó, hanem külön adózó jövedelem, mely után az adó a kifizetőt terheli.