Ugrás a tartalomra

Az ajándék közös - Bemutatjuk az Autizmus Alapítványt

Felnőtt Klub működtetése

Szavazzon a NEXON év végi adományára

Már több mint tíz éve vonjuk be partnereinket az év végi ajándékozás örömébe és idén is folytatjuk ezt a hagyományt.  Arra kérjük Önt is, hogy szavazatával segítsen eldönteni, hogy négy társadalmi szervezet között hogyan osszuk el a karácsonyi ajándékozásra szánt 3 millió forintot.

Adja le szavazatát Ön is!
 

Döntését azzal szeretnénk támogatni, hogy december folyamán sorozatban mutatjuk be a NEXON által hosszú távon támogatott négy alapítványt: az idei céljaikat, amire a támogatást kérik, illetve a tavaly megszavazott összegek megvalósulását.

 

Ismerje meg az Autizmus Alapítványt!

Ebben az évben az Autizmus Alapítvány által működtetett Felnőtt Klub további működtetéséhez, illetve szakmai továbbfejlesztéséhez kérik szavazatukat.

A Klub működéséhez rendszeres forrás nem áll rendelkezésre, így léte évről-évre bizonytalan. A járvány időszakában különösen fontosnak tartják, hogy közösséget és stabil szakmai támogatást nyújthassanak a Klub tagjainak.

A Klub működésének eddigi tapasztalatai szerint a program az autizmussal élő felnőttek és családjuk körében népszerű, hiánypótló. A klubban alkalmazott módszertan és szakmai alapelvek az autizmussal kapcsolatos korszerű tudományos eredményeken alapulnak, így a program szakmai hatása túlmutat a kellemes szabadidős program biztosításán, a magányosság megelőzésén.

A Klub három szakmai funkciója emelhető ki: akadálymentesített keretek között lehetőséget biztosít a szabadidő társas eltöltésére, képességszinthez igazított, csoportos szociális fejlesztést biztosít a résztvevők számára, teret nyújt a kísérő szülők önsegítő csoportjának.


A 2020-as szavazás eredménye alapján átutalt 1.440.000 forintból az Autizmus Alapítvány Általános Iskolájának, Nappali Intézményének és Ambulanciájának informatikai eszközeit fejlesztették és bővítették.

Vásároltak két laptopot (400.000 Ft) és 4 db tabletet (összesen 340.000 Ft), osztálytermi használatra. A tabletek alkalmasak a hazai fejlesztésű DATA rendszer kipróbálására egyes tanulóknál. A DATA a Mindennapi élethelyzetek és tevékenységek minél hatékonyabb szervezésében, önállóbb kivitelezésében nyújthat segítséget (például: napi életviteli készségek, önkiszolgálás támogatása – pl.: fogmosás, öltözködés, ételkészítés, mindennapi tevékenységek támogatása – pl.: bevásárlás, fodrász, mozi stb., hivatali ügyintézés; egészségügyi ellátás igénybevétele, részvétel az intézményes oktatásban). Nagymértékben egyénre szabható, mert az applikációval nyújtott támogatás az autizmus spektrum zavarral élő személy életkori sajátosságaihoz, kommunikációs és intellektuális képességeihez igazítható.

Megfelelő informatikai háttér szükséges továbbá az egyedi, papír alapú vizuális segítségek elkészítéséhez is.

Beszereztek továbbá 3 db asztali számítógépet (összesen 740.000 Ft), melyeket az Autizmus Alapítvány Ambulanciája és Nappali Ellátást Nyújtó Intézménye kapott.

A beszerzett eszközöket elsősorban az intézményben ellátott gyerekek és felnőttek tanulási és  szabadidős támogatásában hasznosítják, illetve kapcsolattartási és adminisztratív célokat is szolgálnak.

Autizmus Alapítvány weboldala

 

Autizmus Alapítvány

Share Everywhere

Lépjünk kapcsolatba
 
Ügyfélszolgálatunk száma: +36 1 450 2210
Központi telefonszámunk: +36 1 465 5100